Rift 3.0: Nightmare Tide

2014-06-26 Rift  220 comments

Sziasztok!

Jó ideje tudjuk már, hogy idén új kiegészítő érkezik a Rifthez, amelyet eddig csak 3.0 “munkacímen” emlegettek. Apróbb, PTS-ről lelopott információk már napvilágot láttak, a hivatalos bejelentés ideje azonban tegnap jött el. Érdekes infók láttak napvilágot, illetve nyertek hivatalos megerősítést, pontos megjelenési dátum azonban továbbra sincs. Mivel lesz még 2.8 update, ezért feltételezhetően valamikor karácsony körül érkezhet a kiegészítő.

A bejelentés kezdetekor egy új lapot adtak a hivatalos honlaphoz, amelyből már kiderült, hogy a kiegészítő címe Nightmare Tide lesz. A lapon egyelőre nincs semmi, csak egy kis animáció, ami úgy néz ki, mintha egy kapu lenne a víz síkjára. A kaput két úszkáló Skelf védi. Ez egy új lénytípus lesz, amely szintén a kiegészítővel debütál. A honlapot itt érhetitek el: http://www.riftgame.com/en/nightmare-tide/

Egyelőre csak az alábbi kép animált verziója látható rajta. Mindenesetre jól látszik az új logó is, amelyet majd a kiegészítő megjelenése után fogunk betöltéskor bambulni (katt a nagyításhoz):

RIFT Nightmare Tide Front Page

Most pedig röviden arról, hogy Bill “Daglar” Fisher, a játék főnöke milyen információkat osztott meg a nagyközönséggel:

  • Tehát még egyszer, a kiegészítő címe: RIFT: Nightmare Tide
  • A cikk egy részében Daglar beszél a szokásosnak mondható új dungeonök, raidek, raid riftek, sliverek (10 fős raidek), masszív dinamikus csaták, új crafting receptek témakörről. Itt semmi konkrétum nem derül ki, csak az, hogy lesznek.
  • A kiegészítő tartalma ingyenes lesz.
  • Megjelennek a  Nightmare Riftek, amelyek skálázódó nehézségűek lesznek, és ahogy Daglar fogalmaz, “az ellenfelek szinte végtelen hullámaival szemben kell próbára tennünk képességeinket és eltökéltségünket”. [r].
  • Új, a teljes accountra érvényes gyűjthető társakat is kapunk a Minionok személyében. Ezek a lények olyan kísérőink lesznek, melyeket elküldhetünk nyersanyag gyűjtésre, token szerzésre, tárgy keresgélésre. Emellett lesznek hozzájuk kötődő küldetések és szintet is léphetnek.
  • A maximális szinthatár 65-re emelkedik. Tovább szélesedik a karakter fejlesztés lehetősége, ugyanis minden szinten választhatunk majd egy “Mastery” nevű képességet. Ez attól függ majd, hogy milyen kasztunk van, nem pedig az éppen használatban lévő soulhoz kötődik. Daglar szavai szerint “a Mastery úgy lett megtervezve, hogy szélesítse a build választás lehetőségeit, újabb szinergiákat adjon a játékhoz és megteremtse a karakterek további testreszabhatóságát, ami által mindenki valóban a számára legkedvesebb játékstílust játszhatja.” [r]
  • Új felszerelés slotok – újabb három felszerelési tárgyat aggathatunk majd magunkra. Az ezekhez szükséges helyet, slotot kétféleképpen szerezhetjük meg. Amennyiben megvásároljuk a Nightmare Tide egy példányát digitális verzióban, akkor a teljes accountra vonatkozóan, minden karakterünk megkapja mindhárom új slotot. A másik lehetőség, hogy karakterenként külön-külön kifarmoljuk játékon belül. Ahogy Daglar mondja, így mindenki megkaphatja az új felszerelést, de arra is lehetőség van, hogy támogassuk a fejlesztők munkáját.
  • A jelenlegi legjobb gear (Level 60 Tier 3 gear) alkalmas lesz arra, hogy eljussunk vele lvl65-ig, “és egy kicsit tovább”. Ez azt jelenti, hogy az említett felszereléssel még a lvl65-ös expertezést is el lehet kezdeni. Természetesen a guildünkben jelenleg meglévő legjobb felszerelés sem lesz erre alkalmas és mivel a T3 raidekhez esélytelenek vagyunk (sem létszám, sem idő nincs rá), ezért mi hamar újra zöld felszerelésekben találjuk magunkat.
  • Biztosan lesznek vizi és kétéltű mountok. Az egyikük egy cápaszerű mount lesz.
  • A RIFT 2.8: Madness Wakes lesz a kiegészítő felvezetése, amely megújítja az AH-t, illetve bevezető küldetéseket tartalmaz a kiegészítőhöz. A 2.8 hozza el az első, Nightmare Tide-hoz kapcsolódó dungeont is The Nightmare Coast néven. Ez szintén egy felvezető dungeon lesz, hasonlóan a Storm Legiont indító Exodus of the Storm Queen-hez.

Június 27-én, pénteken egy livestream lesz, amiből még több dolog kiderül majd.

Cápa Mount:

A játék twitter és facebook oldalán felfedték a cápa mountot. Ide kattintva látható twitteren egy rövid animáció keretében mozgás közben is. Facebookon pedig kettő képet tettek közzé (katt a nagyításhoz):

RIFT Shark Mount 1 RIFT Shark Mount 2

The Nightmare Coast Dungeon

A fent is említett új dungeon már tesztelhető PTS-en, így hamarosan információk várhatók róla. A nehézségi szintje elvileg úgy van belőve, hogy valamivel keményebb, mint a jelenlegi lvl60-as expertek. Nyilván lvl65 felé közeledve már könnyű lesz, de a 2.8-as update egyik legérdekesebb eleme mindenképp ez az új dungeon lesz. Bejárata teljesen váratlan módon (legalábbis egyelőre) Shimmersandon lett elhelyezve:

Nightmare Coast Dungeon Entrance

 

Az MMORPG.com-on pedig megjelent egy felettébb érdekes koncepció rajz (valószínűleg a Nightmare Riftek egyik bossa, vagy valamilyen ellenfél típusa, de az sem kizárt, hogy ilyen kosztumöket vásárolhatunk):

Nightmare Tide Concept Art

Ha újabb információk érkeznek a kiegészítővel kapcsolatban, akkor arról hírt adok én is, de ha bármilyen gondolat felmerül bennetek, nyugodtan írjátok meg kommentben.

 

220 comments to Rift 3.0: Nightmare Tide

Leave a reply